nagypi

november 24, 2010 § Hozzászólás

Nagypi a kedvenc nagypapám. Kedvenc? Szinte az egyetlen, mert apai nagyapámat alig ismertem, pedig biztos vagyok benne, hogy ő is kedvenc lett volna… az emlékeim ezt súgják. Nagypi igazából vérrokon sem volt, mert Anyunak nem ő az édesapja. Nem vérszerinti nagymamám is volt (őt is imádtam és vele együtt összesen így volt három nagyim), szóval van ebben a családban mindenféle érdekes kapcsolódás.

Nagypi nagyon különleges valaki volt az életemben, annyira szeretett, hogy azt el sem tudom mondani. Anyukám szerint még bőven egy méter alatti voltam, amikor az ujjaim köré csavartam és onnantól kezdve Nagypi bármire képes volt értem.  Anyu viszont nem tudta (vagy nem hitte) a titkot: ez kölcsönös volt. Mi ugyanis szövetséget kötöttünk. Volt egy közös varázsigénk, amit nagyon ritkán és óvatosan szabadott csak használni, de ha egyikünk kimondta, akkor teljesült a kívánsága. Így hangzott: “Az én kedvemért!“. Ha ezt a kívánságom mellé biggyesztettem, csak úgy egyszerűen, ártatlan tekintettel, akkor tudtam, hogy megkapom, amit akarok. Még mielőtt kimondtam volna egészen. Ha Nagypi mondta ki, az ő kívánsága is teljesült. Nagy becsben tartottuk ám és nem használtuk össze-vissza mindenféle jött-ment kis vágyakra, csakis akkor, amikor semmi más nem működött vagy nagyon-nagyon fontos dologról volt szó. Valahányszor a varázsige életre kelt, olyan volt, mintha ajándékot adtunk volna egymásnak. Ezzel a csodálatos egyezséggel azt hiszem valami nagyon fontosat tanultam tőle.

Gyermekkoromban is rövid hajam volt, Nagypi volt az egyik fő támogatóm ebben. Sokszor mondogatta: “Hosszú haj, rövid ész!” és bár egyikünk sem hitt benne, mégis jókat nevetgéltünk ezen. Egyik alkalommal Nagypi vitt el hajvágásra, talán öt-hat éves lehettem. Nyaranta mindig nagyon rövidre vágattuk a hajam, és most is úgynevezett jancsi-frizurát kértünk a fordrász hölgytől. Mikor elkészült a szuper rövid frizurám elégedetten vigyorogtunk össze és Nagypi megkérdezte: “Na, jó lesz így Pannikám?”, én pedig örömmel vágtam rá, hogy igen. A fodrász erre elsápadt és rémülten felkiáltott: “Te jó ég! Ez a gyermek kislány?? Akkor nem vágtam volna ilyen rövidre a haját!”. Azt hitte fiú vagyok és nem is sejtette, hogy én ennek mennyire örültem akkor! Olyan jót nevettünk!

Nem szeretek kártyázni, de Nagypival nagy zsugások voltunk. Volt egy kisméretű, magyar kártyapaklink, ezzel játszottunk a legszívesebben. Nagy öröm ért a napokban, amikor a fiókomban kutatva rátaláltam a kártyáinkra. Nagypi tanított meg zsírozni és rengeteg partit lejátszottunk az évek alatt. Jól emlékszem az utolsó kártyapartira, azóta se játszottam magyar kártyával. Gimnazista voltam már és éreztem, hogy hamarosan el fog menni, pedig nem volt semmi jele, egyszerűen csak tudtam. Később nagyon örültem, hogy hallgattam a megérzéseimre és akkor ott, utoljára  még egy játékra hívtam.
Nem voltam még tizennyolc éves, amikor egy késő nyári napon jött a telefonhívás, hogy útközben rosszul lett és meghalt. Mindenki sírt, csak én nem. Szerettem volna sírni, de úgy éreztem az csak színjáték lenne. Nem volt szükség könnyekre. Éreztem, hogy jól van és továbbra is nagyon szeret.

Azóta is sokszor érzem a jelenlétét. Floki kutyámat is ő küldte, ezt még Anyu is így gondolja. Egyforma barna szemük volt, ugyanazzal a melegséggel a tekintetükben. Nem olyan rég beszélgettünk Titivel az eltávozottakkal való kapcsolatainkról. Azt mondtam, hogy én csak a Nagypit és a Flokit érzem időnként. És a gondolattal egyidőben, még magamat is meglepve, rögtön ki is mondtam: “Ők EGYEK”. Titi pedig mosolyogva bólintott.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading nagypi at panniművek.

Meta

%d blogger ezt kedveli: