végre kész lett

január 30, 2011 § Hozzászólás

Az első pingálmányom a lányomról.
Akril, 60×60 cm vászon

A legfiatalabb fényharcos

az örökkévalóságról

január 15, 2011 § Hozzászólás

A bohóckönyv című bejegyzésben ígéretet tettem, hogy leírok még egy szép, a könyvben is olvasott élményt, melyet magam is átéltem. Az örökkévalóságban jártam. Többször is már, máshogy is már, mint legutóbb, de a legjobb az egészben, hogy amit átéltem még aznap le is jegyeztem, és másnap olvastam róla a bohócos könyvben:

“Az örökké nem azt jelenti, hogy sokáig… Az nem nagyon-nagyon hosszú idő, hanem a nincs idő!… Nem száz és ezer és millió év… hanem a nincs-év, nincs-elmúlás és nincs-születés… Csak a VAN van! (…) Nos, képzeljétek el, hogy van az égen egy lyuk. Alatta van Idő – vagyis a mulandóság – de fölötte nincs. Ha kidugjátok ezen a lyukon a fejeteket, máris az Örökkévalóságban vagytok. Egész más itt a levegő. Nincsenek felhők. Csakis öröm van. (…) Nem emlékszel semmire, és nem vársz semmit, mert olyan maradéktalanul boldog vagy, hogy nem hiányzik semmi… De abban a pillanatban, ha visszaesel a lyukon, belepottyansz újra az Időbe, újra ketyegni kezd az órád, újra boldogtalan leszel, és minden vágyad újra a várakozólistára kerül.
Ha most utólag ránézel az órádra, döbbenten látod, hogy az egész nem tartot tovább öt percig. De lehetett volna akár egy pillanat is. Az örökkévalóság: tudatállapot.” (Müller Péter: Isten bohócai)

Fent álltam a létrán és piros, szív alakú cseresznyéket festettem a falra (pingálós munka). Zenelejátszós telefonomat direkt előkészítettem a fülivel, hogy majd muzsikára dolgozzam, de nem volt szükség rá: szólt bennem a zene, mindenféle kütyü nélkül is. Annyira tökéletesen és pontosan úgy, olyan hangerővel, olyan sokáig, ahogy nekem tetszett, hogy eszembe se jutott gépezetet használni. A piros festék szétterült a falon és az ecset lágy ívet húzott. Csak ezt a piros színt, ezt az ívet és a formát figyeltem, miközben a lelkem a zenével táncolt. Ekkor történt: egyszercsak elárasztott az öröm és körülölelt a szeretet. Csak pillanatokig lebegtem ebben az érzésben, de minden olyan tökéletes, tiszta és egyszerű volt! És nem hiányzott semmi, semmi, semmi… Mert Minden velem volt.
Aztán én is visszaestem azon a bizonyos lyukon. Megrészegült elmém hirtelen felkiáltott: “Ez az. Most megtörtént…” és szertefoszlott a varázslat, de még sokáig a hatása alatt voltam 🙂

addig jó

január 14, 2011 § Hozzászólás

Nem tudom levenni a szememet a fákról.
Nem tudom levenni a szememet a felhőkről.
Nem tudom levenni a szememet a csillagokról.
Addig jó, amíg járhatunk az ösvényeken.
Addig jó, amíg gyönyörködhetünk a virágokban.
Addig jó, amíg érezzük a szellő simogatását az arcunkon.
Addig jó, amíg kisüt a nap.
Addig jó, amíg béke van.

bohóckönyv

január 11, 2011 § Hozzászólás

Van egy új kedvenc könyvem: Müller Pétertől az Isten bohócai.
Nincs olyan mondanivalója, melyet már ne ismernék valahonnan, mégis örömmel olvastam és igen, a végén valóban azt éreztem, bár ne lenne még vége… Csiklandozós könyv. Szeliden megkacagtat és felkér táncolni. Arra emlékeztet, aki valaha voltam, arra az önfeledt gyermekre, aki a lelkem mélyén vagyok és akit annyira elfeledtem már. Még álmodni talán engedem, de nevetni már réges régen nem hagytam őt úgy igazán.

A könyv néhány részletében magamra ismerek. “Jé! Ezt én is átéltem vagy épp most élem át!” Felelevenedik a gyermeki részem és döbbenten ülök a könyv végéhez érve, mert eszembe jut, hogy gyermekként bohócnak készültem! Az is voltam! A család bohóca és kismajma. Anyukám még majomállarcot is készített nekem, hogy kellően hiteles legyek. Szüntelenül játszottam, bohóckodtam, szórakoztattam a családot a nővéremmel együtt. Mindig előadtunk valamit. Hol bohócok, hol pincérek, hol bűvészek, mutatványosok voltunk vagy épp balett táncosok… sőt még kabarét is csináltunk!
Ha megkérdezték mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, azt mondtam bohóc. Később, amikor tíz évesen leestem a diófáról és eltörtem a karom, a kórházban egy idős néni volt a szobatársam, akinek azt mondtam, hogy társasjátéktervező leszek. Akkor éppen sok társasjátékot rajzoltam és mindenkinek azzal kellett játszania a családban… Megfeledkeztem erről az énemről. Megkomolyodtam. Bár azt mondják, hogy mosolygós vagyok, de a humorérzékem mégis mintha megkopott volna…

Müller Péter könyve nevetést hozott a belsőmbe. Emlékeztetett arra a képességemre, hogy tudok szívből nevetni. Ezért írtam az előbbi bejegyzésben, hogy nevess magadon! Az a legfontosabb, hogy magadon tudj nevetni, hogy ne vedd túl komolyan magad és az élethelyzeted. Azt írja:

“ÖNMAGATOKAT MULATTASSÁTOK!

Ássatok le az öröm forrásáig, s mint a gejzír, fakadjon föl lelketekből a szabadság! Fürödjetek benne, mert az örökké buzog. Akkor is, ha nincs cirkusz. Ha tél van, hóvihar, áradás vagy világvége: a forrás mindig buzog. Akkor is, ha nem jár arra senki.” (Müller Péter)
(Mi az hogy buzog? Csak most tünt fel ez a szó, eddig zubognak olvastam 😀 Hát ennyire higyj a szemednek, azt látod, amit látni akarsz..)

Van a könyvben egy részlet, amikor Bario, a mester elmeséli négy tanítványának Manyika temetését. Manyika volt az ő nagy szerelme. És a temetésén megjelent neki a lány. Bohóckodott, direkt neki, Barionak, hogy nevessen. És amikor végre Bario elnevette magát, Manyika eltünt. De ő már tudta, hogy él, hogy VAN!
Én pedig tudom, hogy ez igaz. Ilyen létezik. Én is átéltem a nagypapám temetésén. A Nagypién, akiről már írtam. Ott ült a szökőkút tetején kisgatyában, papucsban, amiben a nyarakat általában töltötte és integetett nekem. Körülöttem mindenki lógatta az orrát, én nem. Én tudtam, hogy ő VAN! Bár meglepett az érzés és volt bennem egy hangocska, aki kinevetett, hogy micsoda marhaság ilyesmit elhinni, de nem tudott meggyőzni. Egész egyszerűen éreztem, hogy ott van.

Volt még egy szép élményem, melyet szintén megtaláltam a könyvben is. De azt majd megírom holnap vagy holnapután, a következő bejegyzésben 🙂

nevess magadon

január 6, 2011 § Hozzászólás

Rá kellett jönnöm, hogy túlságosan is komolyan veszem magam és a megrögzött kis hülyeségeimet. Nem kell. Minden okom megvan rá, hogy nevessek, örüljek, röhögjek és bohóckodjak! Még, ha valami nem is sikerül úgy, ahogy szeretném, abban is van valami mulatságos és nevetni való. Mindig van valami nevetni való! Lehet, hogy épp csak annyi, hogy kínodban már nem tudsz mást tenni csak nevetni. Próbáld ki!

Nevess, sírj, röhögj, ugrándozz, üvöltözz… játszd, ami jól esik! Csak játszd el és tapsold meg magad az előadás végén. Tapsolj és nevess! Nevess nevess nevess, nevess bele az arcodba!

Nem is írok ide többet. Ez pont elég a boldogsághoz :)))))
Na jó, csak vicc volt 🙂

ködben

január 4, 2011 § Hozzászólás

Köd van és hideg. Főleg köd. Belül is. Várom a csodát és közben nem veszem észre, hogy itt van. Most is. Nem lelkesedem. Bár néha felcsillan valami fény előttem, de aztán újra beborít a köd és nem látom a fényt. Elaltatnak a ködös hétköznapok. Már megint minden olyan lassúnak és szürkének tűnik, de valahogy nem bírom elengedni az érzést, hogy mindeközben történik valami.
A tündérek és varázslók tevékenykednek, csak mi nem vesszük észre. Akkor sem, ha a csoda az orrunk előtt van, még akkor sem, ha nekimegyünk… akkor is csak morgunk egyet és orrlógatva tovább megyünk… mert azt hisszük a csoda mindig harsogva és tűzijátékkal érkezik. Pedig nem. A csoda a csendben születik. Észre sem veszed, ahogy hangtalanul odakúszik hozzád és megérint, beléd bújik és kivirágzik a szívedben. Készítsd elő neki a talajt a szívedben: legyen benned szeretet! Elsősorban szeresd magad annyira, hogy örülj magadnak és vedd észre, hogy Te magad vagy az első számú csoda az életedben. Igen, Te! Hiszen létezel és ez már önmagában is egy csoda.
Nélküled nem létezne a Világ, amit látsz. A Te Világod.

Nyugi, nekem se megy mindig ez az öröm. Vannak borongós napjaim. Pedig mindenem megvan, amire az emberek vágynak: egészség, család, barátok, autó, lakás, munkahely, adottságok… stb. De mindez csak üres burok, ha belül magamban nem találom az öröm forrását. Néha nem találom, de inkább csak lusta vagyok a csöndben lebattyogni a forráshoz és inni belőle, mert kényelmesebb fent morogni a zajban és várni, hogy valaki odahozza az extázist adó koktélt. Talán nem lenne egyszerűbb a ködben is föltenni a fejlámpát, mint botladozni a homályban?
Azért írok ezekről, mert így emlékeztetem magam arra, amit már tudok… csak lustaságból elfelejtem gyakorolni. Mert az egómnak nem esik jól elhinni, hogy egyedül kell boldognak lenni. Egyedül önmagamban. Belülről. A ködben is. Igen, abban főleg! És amikor a magányomban boldog tudok lenni, belülről és szívből boldog, többé nem érzem magam egyedül és rájövök, hogy nem is voltam soha egyedül.

Sokat emlegetett mondás: csak az tud másokat szeretni, aki önmagát szereti. Talán már unod is ezt a maszlagot. Ki ne unná? Unjuk, mert csak a felszínét látjuk és nem értjük a lényegét. Nézz a mélyére ennek a mondatnak, mert nem ott van vége, ahol a tükörképednek azt mondod ‘szeretlek’, hanem az egész életedet szereted, úgy ahogy van. A létezésedet szereted. Sőt azon is túl megyek: mindent szeretsz, mert megérkezel az Egységbe. Mit megérkezel? Hiszen már most is ott vagy! Ha nem érzed, az csak azért van, mert a különállás illúzióját éled és táplálod a jelenlegi hitrendszereddel percről percre! Hát változtasd meg a hitrendszredet és a különállás helyett higyj az Egységben. Éppen most olvastam Müller Péter új könyvében, az Isten Bohócaiban: “Először hinni kell a hitben, s csak utána jön meg az igazi hit.” Nagyszerű könyv, olvassátok el, legyetek akár mesterek vagy tanítványok…!

Emlékszem jó sok évvel ezelőtt, amikor elvégeztem az Agykontroll tanfolyamot, az elején sokakban kérdés volt, honnan tudjuk majd, hogy alfában vagyunk?
(Hát onnan haver, hogy ott van előtted a jelvény a kormányon! A kereszt meg a kígyó.. 😀 Lépj a gázra és huss! bocs, ezt nem hagyhattam ki…) Na, szóval azt mondta erre a Domján Laci, hogy egyszerűen csak gondold azt, hogy alfa állapotban vagy és ott leszel! Ugyanígy van ez az Egységgel is. Az Egységben akarsz lenni? Hát gondold azt, hogy ott vagy! És OTT VAGY!
Itt és most és mindig.

Keep smiling 🙂

(…)

Kint köd, bent fényesség.

20110101

január 1, 2011 § Hozzászólás

“Ez a dolgok rendje. Nem lehetek máshol, csak itt és most, és ettől minden értelmet nyer, mert minden másnak is éppen ott kell lennie, ahol van. Nekem és minden másnak. Számomra van ott minden, ahol van, mivel ezt a világot csak Én fogom fel. Hiszen én ülök itt. Számomra az a világ, ami itt és most van. Ez az Én világom. Csak én és senki más nem láthatja ezt onnan, akkor, ahonnan és amikor én.” (Varga Lóránt)

Ezekkel a sorokkal kívánok Nektek NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET!!

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for január, 2011 at panniművek.