az örökkévalóságról

január 15, 2011 § Hozzászólás

A bohóckönyv című bejegyzésben ígéretet tettem, hogy leírok még egy szép, a könyvben is olvasott élményt, melyet magam is átéltem. Az örökkévalóságban jártam. Többször is már, máshogy is már, mint legutóbb, de a legjobb az egészben, hogy amit átéltem még aznap le is jegyeztem, és másnap olvastam róla a bohócos könyvben:

“Az örökké nem azt jelenti, hogy sokáig… Az nem nagyon-nagyon hosszú idő, hanem a nincs idő!… Nem száz és ezer és millió év… hanem a nincs-év, nincs-elmúlás és nincs-születés… Csak a VAN van! (…) Nos, képzeljétek el, hogy van az égen egy lyuk. Alatta van Idő – vagyis a mulandóság – de fölötte nincs. Ha kidugjátok ezen a lyukon a fejeteket, máris az Örökkévalóságban vagytok. Egész más itt a levegő. Nincsenek felhők. Csakis öröm van. (…) Nem emlékszel semmire, és nem vársz semmit, mert olyan maradéktalanul boldog vagy, hogy nem hiányzik semmi… De abban a pillanatban, ha visszaesel a lyukon, belepottyansz újra az Időbe, újra ketyegni kezd az órád, újra boldogtalan leszel, és minden vágyad újra a várakozólistára kerül.
Ha most utólag ránézel az órádra, döbbenten látod, hogy az egész nem tartot tovább öt percig. De lehetett volna akár egy pillanat is. Az örökkévalóság: tudatállapot.” (Müller Péter: Isten bohócai)

Fent álltam a létrán és piros, szív alakú cseresznyéket festettem a falra (pingálós munka). Zenelejátszós telefonomat direkt előkészítettem a fülivel, hogy majd muzsikára dolgozzam, de nem volt szükség rá: szólt bennem a zene, mindenféle kütyü nélkül is. Annyira tökéletesen és pontosan úgy, olyan hangerővel, olyan sokáig, ahogy nekem tetszett, hogy eszembe se jutott gépezetet használni. A piros festék szétterült a falon és az ecset lágy ívet húzott. Csak ezt a piros színt, ezt az ívet és a formát figyeltem, miközben a lelkem a zenével táncolt. Ekkor történt: egyszercsak elárasztott az öröm és körülölelt a szeretet. Csak pillanatokig lebegtem ebben az érzésben, de minden olyan tökéletes, tiszta és egyszerű volt! És nem hiányzott semmi, semmi, semmi… Mert Minden velem volt.
Aztán én is visszaestem azon a bizonyos lyukon. Megrészegült elmém hirtelen felkiáltott: “Ez az. Most megtörtént…” és szertefoszlott a varázslat, de még sokáig a hatása alatt voltam 🙂

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading az örökkévalóságról at panniművek.

Meta

%d blogger ezt kedveli: