egyben

április 28, 2011 § 1 hozzászólás

Nem lehetsz közelebb vagy távolabb.
Nem lehetsz több vagy kevesebb.
Az Egységben nincs közel és távol, nincs több vagy kevesebb.
Az Egységben nincs kettő.
Csak Egy van.

És az végtelen…

——–

lazíts 🙂

Reklámok

kapaszkodó

április 21, 2011 § 9 hozzászólás

Valakit szeretni jó kapaszkodó lehet, mert amikor szeretsz, úgy érzed élsz… úgy érzed van miért élned. Van kiért élned. Úgy érzed szükség van rád.
Nem lehet, hogy ez is csak egy illúzió, amibe azért kapaszkodsz, hogy fontosnak érezd az életed és ne legyen hiányérzeted? Talán az életed önmagában nem fontos? Hiszen a másik ember eltűnhet, elhagyhat és magadra maradsz. Akkor mi lesz? Akkor majd úgy érzed nincs kit szeretni és nem ér az egész semmit…

De ott vagy Te! Igazából sose volt ott más… Csak Te!

Mert mindenki más, a szeretteid, a barátaid, a játszótársaid, benned élnek!
A szívedben.

Úgyhogy kezdd magaddal: szeresd magad, szeresd a létezésed és a világod megtelik szeretettel. Végül mindent megértesz.

“A szeretet csodálatos jelenség, hiszen ha te szeretsz, magadnak okozol vele örömet.” (Osho)

most csak ez…

április 20, 2011 § Hozzászólás

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívű édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.


párbeszéd

április 15, 2011 § 1 hozzászólás

Az alábbi párbeszéd zajlott le köztem és egy barátnőm között. Bármelyikünk lehetne a kérdező és a választ adó is.

– Ami olyan fontos volt rég, az hogyan tud így megváltozni?

– Benned ugyanúgy fontos maradt, csak most más emberhez, más helyzethez kapcsolódik. Ha azt vesszük, hogy minden és mindenki Egy, akkor tulajdonképpen nem változott semmi, csak a formák. De a formák mulandóak, csak a lényegük örök, mely nincs térhez és időhöz kötve.

– Igaznak tűnik, de akkor a másik ember nem számít… csak az én világom?

– Ha minden Egy akkor, amit a másikkal teszel, azt magaddal teszed… Számít és mégsem számít, mert a te gondolataid, a te hozzáállásod határozza meg, hogy mit látsz a másikban. Mindenki önmagát látja a tükörben.

– Elgondolkodtató, amit mondasz… De ilyen alapon soha nem tudom meg, hogy ki a másik? Mi a valódi énje?

– Megtudod, ha megismered a saját valódi lényedet. A másik ember épp úgy nem azonos az egójával, ahogy Te sem vagy az. Az csak a forma, melyben megnyilvánulsz. Meg kell figyelned és meg kell ismerned az egódat, ahhoz, hogy mögé láthass.

– Ezek után felmerül a kérdés: ki vagyok én?

– Pontosan. Ez a legfontosabb kérdés. Ha megtalálod a választ, mindent tudni fogsz – mondják az okosok 🙂

– Te már tudod a választ?

– Csak sejtem, hogy mit kéne tudnom… bár voltak már pillanataim, amikor fellebbent a függöny, de még nem… még nem éltem meg önmagam teljességét. Miközben tudom, hogy valójában most is teljes vagyok és minden pillanatban lehetőségem volna ezt megélni. Az egész életutad lehetőséget ad erre.

– Nem tudom mi az, hogy teljesség. Csak azt, hogy kerek-e a világ vagy sem, jó nekem vagy épp nem… A lehetőség igaz, de sokat filózni ezen veszélyes, mert épp a lehetőség röppen el, nem?

– Ahogy mondod… Az életet nem kitalálni kell, hanem élni.

“Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez. Ez a kettő ugyanaz, mert a te szíved és a másiké nem nagyon különbözik egymástól. Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét.” (Osho)

Alef, a pont, ahol minden összeér

április 10, 2011 § 1 hozzászólás

Paulo Coelho új könyvéről, az Alefről

Paulo Coelho a szerelmen keresztül éli az életet és a világot. Hiszen az emberi kapcsolatokon keresztül adunk-kapunk, oldjuk és kötjük a karmánkat életeken át. Most megjelent, új könyvében, az Alefben újra átadja nekünk a csodát, amit átélt és amit mi is átélhetünk bármelyik pillanatunkban. Szeretem, ahogy ír, mert annyira emberi, annyira egyszerű és mégis költői, hogy nagyon hamar magaménak érzem a gondolatait és a történeteit.

Az Alef főhőse az író maga, aki ismét kitárja lelkét a világnak. Vállalva önmaga gyengeségeit, kétkedő gondolatait, rögtön a könyv elején bevallja, hogy spirituális válságba került, boldogtalan és a hite nem elég erős. Mestere erre azt mondja: “Nagyszerű. A kétség hajta az embert előre.” Paulo ezután indul mestere tanácsára élete harmadik zarándokútjára: 9822 kilométert vonatozik a transzszibériai expresszel Moszkvától Vlagyivosztokig. Útjára többen is elkísérik: az orosz kiadó munkatársai, Yao a tolmács és egy kitartó olvasó, Hilal, a fiatal, török lány.

Bár Coelho már harminc éve él a feleségével, élete útján újra és újra szemben találja magát a szerelemmel. Ebben a könyvben Hilal ostromolja kitartóan  jelenlétével és szenvedélyes szerelmével. Amikor az utazás elején “véletlenül” belépnek együtt az Alefnek nevezett energiapontba, ahol a tér és idő összesűrűsödik majd kitágul, világossá válik számukra, hogy sorsuk már egy korábbi életükben összekapcsolódott. Az író úgy érzi végre itt a lehetőség, hogy újra ura legyen saját birodalmának és megtalálja azt az átkot vagy áldást, amit nem ismer, de ereje egész eddigi életében elkísérte. Az utazás alatt Coelho többször is belép a lánnyal az Alef ajtaján, melyen keresztül egyik előző életébe visszatérve megérti, mi is történt vele és miért hozta Hilalt a sors újra az útjába.
A múltbéli történet kibontakozása közben nyomonkövethetjük a szenvedélyes, fiatal lány és a húsz éve házas, érett férfi jelenben kialakuló gyengéd kapcsolatát. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz és meg is élik kapcsolatuk mélységét anélkül, hogy Paulo házasságtörést követne el. Annyira szépen vezeti végig az érzelmek és a vágyak hullámzását, cseppet sem titkolja, hogy mint férfi, mennyire kívánja ezt a fiatal nőt. Az aikido, a Béke Útjának tanítása szerint vágyainak nem ellenállva hagyja, hogy a vágyai beteljesedjenek egy másik dimenzióban.

Kettejük találkozásának történetén kívül megismerjük az író-olvasó találkozók hangulatát az író szemszögéből és mindazt, ami ezzel jár. Valamint részévé válunk a hosszú kilométereken át tartó vonatozásnak is, amibe belegondolva, még olvasóként is felnyögtem: “Úristen, ez tényleg 9000 kilométer hosszú?
A történet végére Paulo világában minden újra a helyére kerül és az olvasó is elégedett lesz. Lelkünk jól lakik Coelho szerethető stílusában feltálalt hétköznapi bölcsességekkel, melyeknek megélése valóban rendkívülivé tehetik életünk pillanatait.

Néha el kell mennünk messzire, ahhoz, hogy megértsük azt, ami közel van. Számomra ez az egyik kedvenc gondolat a könyvből, mert felfedeztem, hogy magam is zarándok vagyok és “csak akkor tudok a lelkemmel beszélgetni, amikor a sivatagban, a városban, a hegyek közt vagy az országúton vagyok.” Coelho volt az, aki sok évvel ezelőtt elültette bennem a vágyat, hogy végig járjam Szent Jakab útját. Ha odafent is úgy akarják, erre pár hét múlva sor kerül 🙂 És valószínűnek tartom, hogy az ő könyve lesz az, amit magammal viszek az útra.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak!

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for április, 2011 at panniművek.