camino 6. nap

május 14, 2011 § 2 hozzászólás

Santo Domingo de la Calzada. A 145. km, legalabbis nekem. Az elso esos nap. Az elso gyogyito siras.

5.20-kor indultam Najerabol, meg sotet volt, fejlampaval battyogtunk egymas mellett Judittal. 11 ora utan par perccel ertunk be a 20 km-re fekvo Santo Domingo varosaba es a zarandokut legregebbi szallasara, a Cofradia de Santo-ba.
Tegnap ota elegge faj a bal terdem, terdszoritoval gyalogoltam. Azert igy is eleg jo iramot tudtam magamnak diktalni. Igyekeztem minel termeszetesebben mozogni, hogy ne terheljem tul a masik labam is a fajdalom miatt. Feluton jarhattunk, amikor szemerkelni kezdett az eso, aztan mar szakadt, es fujt a szel.

A nap kezdeten nagyon fajt a labam, hol a sarkam, hol a terdem… igyekeztem masra figyelni es nem a fajdalomra, ez a taktika mindig segit. Azert eljott a holtpont, amikor mar total elegem volt az esobol, szelbol, sarbol, testi kinokbol… es akkor feljottek belolem reg eltemetett lelki serelmek. A fizikai fajdalom mindig kihozza a jol rejtegetett lelki nyugoket.
Most kezdem erezni a camino hatasat. A szenvedesben lehetoseged van lebontani az egodat, lehetoseged van megtisztitani magad a mult fajdalmaitol, lehetoseged van melyrehato kerdeseket feltenni magadnak. Es ha jol figyelsz valaszokat is kapsz.

Holtpont es siras utan megnyugodva lepkedtem tovabb. Az eso mosta az arcom, de en halas voltam erte, olyan volt mint az egi simogatas, mintha lemosta volna rolam a haragos, fajdalmas gondolatokat es erzeseket. Halas voltam, hogy a fajo labacskaim ellenere tudok gyalogolni es itt lehetek az Uton! Es jott a bekesseg…

A szallason ujra talalkoztam ujdonsult barataimmal, magyarokkal, olaszokkal, franciakkal… es meg ki tudja hany nemzetisegu zarandok van itt. Egy angol ur 11 naciot szamolt ossze. Orom veluk minden nap ujra talalkozni es udvozolni egymast.

Egyikuk egy kozepkoru, olasz ur, Angelo, Milanobol. Nagyon kedves, mindig udvozol, megkerdezi hogy vagyok, probalunk beszelgetni, de o nem beszel angolul, en meg nem beszelek sem olaszul, sem franciaul, igy leginkabb csak mutogatunk es jokat nevetunk az egeszen.

Tegnapelott bevallaltam, hogy a magyarok ruhait (az enyemeimmel egyutt persze) kiszedem a szaritogepbol, mialatt ok elmentek setalni. Meglepeteskent osszehajtogattam nekik, aminek nagyon megorultek. Cserebe nekem nem kellett fizetnem a mosasert-szaritasert, kaptam egy almat es egy eletmento orias szendvicset. Ma Angelo szolt, hogy este foznek egy nagy adag spagettit, tartsak veluk. Hat igy megy ez itt. Ha adsz, akkor kapsz. Eleinte fura volt, hogy itt az uton mindenki milyen konnyen ad a masiknak, es le kell gyurnod magadban a tavolsagtarto, civilizalt vilagunk altal rad ragasztott szokasaidat es meg kell tanulnod elfogadni, nem csak adakozni! Engedd meg magadnak, hogy segitsenek es adjanak neked! Engedd meg, hogy szeressenek…

Olyanok a zarandokok egyutt, mint egy nagy csalad 🙂

Reklámok

  • gömöri márti szerint:

    Biztosan csak én képzelem: ilyennek születtünk. És helytől függetlenül kellene egy családként élni:)
    A fájdalom: szép, ahogy leírtad, mit jelent átélni a fizikai fájdalmat.

  • Györgyi szerint:

    Szia!
    Sok kitartást és feledhetetlen élményt kívánok neked is, mint a többi magyar lánynak akik most épp zarándokolnak.
    Buen Camino!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading camino 6. nap at panniművek.

Meta

%d blogger ezt kedveli: