camino: gondolatok

június 13, 2011 § Hozzászólás

Már itthon vagyok, de sok gondolatom maradt
a naplómban, amit szeretnék megosztani Veletek.

23. nap, 560. km, Ruitelán, még 170 km Santiagoig
Nem mindig van kedve az embernek felkelni és újra útnak indulni. Még maradnál az ágyban, még visszahúz a puha vackod, legszívesebben csak lustálkodnál egész nap, de nem lehet, mert előbb-utóbb kidobnak a szállásról és egyébként is vár Santiago. Menni kell minden nap. Nyögve bár, de útrakelsz újra. Összepakolod a zsákod, a kritikus helyeken tapaszokkal borítod a lábad, majd sziszegve belebújsz a bakancsodba és magadra rántasz 8-9 kilót, hogy megtanulj súlyokkal repülni. (Éjfél múlt már, simán lehet, hogy hülyeségeket fogok írni.) Az első pár perc nehéz, főleg amíg bejáratod a futóműved és sérült tagjaid újra elfogadják a parancsot: menni kell. Kezded már unni, kezdesz már fáradni. Hiába no, ez már a huszonsokadik nap. A gyaloglás lett a hétköznapi meló. Megszoktad. Aztán menet közben, mikor már előre is tudsz nézni és nem csak a lábad elé lógatod a szemeid, hogy el ne ess az első kavicsban, na szóval akkor elámulsz az új tájakon és ráköszönsz az új arcokra is. Szíved felderül, mert rájössz, hogy mégis van értelme újra elindulni. A gyaloglás által élsz át új csodákat, ahogy az életben is rejtőznek csodák a hétköznapokban. Amikor felérsz egy emelkedőre, feljutsz a csúcsra, a kilátás és a szívedben érzett öröm a jutalmad. Élvezd, gyönyörködj, aztán hagyd ott és menj tovább új célok felé.

Miért gyalogolsz? Mi a cél? Talán eljutni Santiagoba? Nem, a camino vége, Santiago, csak egy állomás, ahonnan újabb lendületet vehetsz a következő nagy útra. A cél maga az út, ajándékaid pedig a tapasztalatok, melyekkel gazdagabb lettél. A cél maga az út élvezete. Élvezd az utat, élvezd, hogy gyalogolsz és előre jutsz! Élvezd, hogy új tájakat és új arcokat látsz! Minden lépés, minden perc ajándék az élettől/az úttól!

Lenyűgöz a test alkalmazkodóképessége. Megerősödtem, ez az izmaimon és az állóképességemen is érződik. A fájós térdeim is meggyógyultak. Egyre könnyebb a gyaloglás, már csak ritkán van szükségem térdszorítóra. Pedig emlékszem még, volt, hogy annyira fájt, hogy attól féltem nem tudok végig menni az úton. A térdeim belátták: a főnök nem adja fel, hát muszáj tovább dolgozni. “Ami nem öl meg, az megerősít.” Ezért nagyon fontos, hogy soha ne add fel! Lehet, hogy nagyon fáj a tested vagy a lelked, lehet, hogy nagyon kilátástalan a helyzeted, de Te csak menj tovább! Meglátod megerősödsz és újra kisüt a nap!

26. nap, 636. km, Portomarin, még 94 km van hátra
Már nem kelnek hajnalban a vándorok, csak ahogy épp magukhoz térnek reggel. Ráérősen öltözködnek és készülődnek. Végülis már kevesebb, mint 100 km/3 nap van hátra. A Hasonlat szerint már nyugdíjasok vagyunk. Nem sietünk, nem kapkodunk. Santiago megvár. Nem az a lényeg, milyen gyorsan érsz célba, hanem az, hogy hogyan. Minden utolsó percet/kilométert kiélvezünk az életünkből/az útból. Már nem vágyunk új barátokra. Azokat szeretjük, azoknak örülünk nagyon, akikkel együtt öregedtünk meg az út alatt. Értékesnek tartjuk ezeket a kapcsolatokat, mert sok közös élményünk van. Közös emlékek és tapasztalatok. Már öreg vándorok vagyunk.

(folyt. köv.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading camino: gondolatok at panniművek.

Meta

%d blogger ezt kedveli: