a káosz közepén

szeptember 13, 2011 § Hozzászólás

Hálás vagyok a káosznak, mert esélyt ad a rendrakásra. Esélyt a változásra és az újjászületésre. A káosz értem van. Az életem értem van.

Veres Krisztát idézem, megfogott ez a két gondolat:

“Bármilyen szituáció is jelenik meg az életedben, az mindenképpen adni akar neked egy ajándékot. De csak akkor tudja odadni, ha abbahagyod az ellenállást, elfogadod a szituációt és hátradőlsz a történésben.

Minden szituáció, amiben nem érzed magad komfortosan magában hordozza annak lehetőségét, hogy pontosítsd a vágyaidat, és ezzel máris elindulsz a testet öltésük felé. De ehhez ki kell lépned az ellenállásból, abból, hogy azt ismételgeted mit nem akarsz, és át kell irányítani a fókuszod arra, amit helyettük szeretnél.”

Reklámok

van, ami van

augusztus 26, 2011 § Hozzászólás

Eszter barátnőm verse, annyira megtetszett, hogy megosztom veletek:

 

egy vagyok a pillanattal
a mostban a sorsommal
a forrással összefolyva
létezésemben ellazulva
istenben, istenként, istennel
magamat megosztva áramolva

múlt nélkül és jövő nélkül
illúzió mentes vanságban
vágyat, szándékot nélkülözve
ős-tiszta valóságban

megértem
az van, ami van
vagyok, ami vagyok

elfogadom
az van, ami van
vagyok, ami vagyok

megengedem
az van, ami van
vagyok, ami vagyok

világra nyitott virág
kegyelemmel teli
pillanatgyöngyöket
fűzök sorra egymás után
s csendem mélységében
végtelenné növekszik hálám

(Eszter)

most csak ez…

április 20, 2011 § Hozzászólás

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívű édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.


párbeszéd

április 15, 2011 § 1 hozzászólás

Az alábbi párbeszéd zajlott le köztem és egy barátnőm között. Bármelyikünk lehetne a kérdező és a választ adó is.

– Ami olyan fontos volt rég, az hogyan tud így megváltozni?

– Benned ugyanúgy fontos maradt, csak most más emberhez, más helyzethez kapcsolódik. Ha azt vesszük, hogy minden és mindenki Egy, akkor tulajdonképpen nem változott semmi, csak a formák. De a formák mulandóak, csak a lényegük örök, mely nincs térhez és időhöz kötve.

– Igaznak tűnik, de akkor a másik ember nem számít… csak az én világom?

– Ha minden Egy akkor, amit a másikkal teszel, azt magaddal teszed… Számít és mégsem számít, mert a te gondolataid, a te hozzáállásod határozza meg, hogy mit látsz a másikban. Mindenki önmagát látja a tükörben.

– Elgondolkodtató, amit mondasz… De ilyen alapon soha nem tudom meg, hogy ki a másik? Mi a valódi énje?

– Megtudod, ha megismered a saját valódi lényedet. A másik ember épp úgy nem azonos az egójával, ahogy Te sem vagy az. Az csak a forma, melyben megnyilvánulsz. Meg kell figyelned és meg kell ismerned az egódat, ahhoz, hogy mögé láthass.

– Ezek után felmerül a kérdés: ki vagyok én?

– Pontosan. Ez a legfontosabb kérdés. Ha megtalálod a választ, mindent tudni fogsz – mondják az okosok 🙂

– Te már tudod a választ?

– Csak sejtem, hogy mit kéne tudnom… bár voltak már pillanataim, amikor fellebbent a függöny, de még nem… még nem éltem meg önmagam teljességét. Miközben tudom, hogy valójában most is teljes vagyok és minden pillanatban lehetőségem volna ezt megélni. Az egész életutad lehetőséget ad erre.

– Nem tudom mi az, hogy teljesség. Csak azt, hogy kerek-e a világ vagy sem, jó nekem vagy épp nem… A lehetőség igaz, de sokat filózni ezen veszélyes, mert épp a lehetőség röppen el, nem?

– Ahogy mondod… Az életet nem kitalálni kell, hanem élni.

“Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez. Ez a kettő ugyanaz, mert a te szíved és a másiké nem nagyon különbözik egymástól. Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét.” (Osho)

bohóckönyv

január 11, 2011 § Hozzászólás

Van egy új kedvenc könyvem: Müller Pétertől az Isten bohócai.
Nincs olyan mondanivalója, melyet már ne ismernék valahonnan, mégis örömmel olvastam és igen, a végén valóban azt éreztem, bár ne lenne még vége… Csiklandozós könyv. Szeliden megkacagtat és felkér táncolni. Arra emlékeztet, aki valaha voltam, arra az önfeledt gyermekre, aki a lelkem mélyén vagyok és akit annyira elfeledtem már. Még álmodni talán engedem, de nevetni már réges régen nem hagytam őt úgy igazán.

A könyv néhány részletében magamra ismerek. “Jé! Ezt én is átéltem vagy épp most élem át!” Felelevenedik a gyermeki részem és döbbenten ülök a könyv végéhez érve, mert eszembe jut, hogy gyermekként bohócnak készültem! Az is voltam! A család bohóca és kismajma. Anyukám még majomállarcot is készített nekem, hogy kellően hiteles legyek. Szüntelenül játszottam, bohóckodtam, szórakoztattam a családot a nővéremmel együtt. Mindig előadtunk valamit. Hol bohócok, hol pincérek, hol bűvészek, mutatványosok voltunk vagy épp balett táncosok… sőt még kabarét is csináltunk!
Ha megkérdezték mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, azt mondtam bohóc. Később, amikor tíz évesen leestem a diófáról és eltörtem a karom, a kórházban egy idős néni volt a szobatársam, akinek azt mondtam, hogy társasjátéktervező leszek. Akkor éppen sok társasjátékot rajzoltam és mindenkinek azzal kellett játszania a családban… Megfeledkeztem erről az énemről. Megkomolyodtam. Bár azt mondják, hogy mosolygós vagyok, de a humorérzékem mégis mintha megkopott volna…

Müller Péter könyve nevetést hozott a belsőmbe. Emlékeztetett arra a képességemre, hogy tudok szívből nevetni. Ezért írtam az előbbi bejegyzésben, hogy nevess magadon! Az a legfontosabb, hogy magadon tudj nevetni, hogy ne vedd túl komolyan magad és az élethelyzeted. Azt írja:

“ÖNMAGATOKAT MULATTASSÁTOK!

Ássatok le az öröm forrásáig, s mint a gejzír, fakadjon föl lelketekből a szabadság! Fürödjetek benne, mert az örökké buzog. Akkor is, ha nincs cirkusz. Ha tél van, hóvihar, áradás vagy világvége: a forrás mindig buzog. Akkor is, ha nem jár arra senki.” (Müller Péter)
(Mi az hogy buzog? Csak most tünt fel ez a szó, eddig zubognak olvastam 😀 Hát ennyire higyj a szemednek, azt látod, amit látni akarsz..)

Van a könyvben egy részlet, amikor Bario, a mester elmeséli négy tanítványának Manyika temetését. Manyika volt az ő nagy szerelme. És a temetésén megjelent neki a lány. Bohóckodott, direkt neki, Barionak, hogy nevessen. És amikor végre Bario elnevette magát, Manyika eltünt. De ő már tudta, hogy él, hogy VAN!
Én pedig tudom, hogy ez igaz. Ilyen létezik. Én is átéltem a nagypapám temetésén. A Nagypién, akiről már írtam. Ott ült a szökőkút tetején kisgatyában, papucsban, amiben a nyarakat általában töltötte és integetett nekem. Körülöttem mindenki lógatta az orrát, én nem. Én tudtam, hogy ő VAN! Bár meglepett az érzés és volt bennem egy hangocska, aki kinevetett, hogy micsoda marhaság ilyesmit elhinni, de nem tudott meggyőzni. Egész egyszerűen éreztem, hogy ott van.

Volt még egy szép élményem, melyet szintén megtaláltam a könyvben is. De azt majd megírom holnap vagy holnapután, a következő bejegyzésben 🙂

20110101

január 1, 2011 § Hozzászólás

“Ez a dolgok rendje. Nem lehetek máshol, csak itt és most, és ettől minden értelmet nyer, mert minden másnak is éppen ott kell lennie, ahol van. Nekem és minden másnak. Számomra van ott minden, ahol van, mivel ezt a világot csak Én fogom fel. Hiszen én ülök itt. Számomra az a világ, ami itt és most van. Ez az Én világom. Csak én és senki más nem láthatja ezt onnan, akkor, ahonnan és amikor én.” (Varga Lóránt)

Ezekkel a sorokkal kívánok Nektek NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET!!

blogdolgok

december 3, 2010 § 2 hozzászólás

Az új színes fejlécet egy kedves barátom, Csaba készítette. Olyan szép ajándék, hogy fel is teszem, legyen most ez pár napig a blog tetején!
Köszönöm 🙂

Már levettem, de katt ide és látni fogod:

 

 

És találtam ma egy verset is, ami nagyon megtetszett:

Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

(Túrmezei Erzsébet)

Hol vagyok?

You are currently browsing the másoktól category at panniművek.